Oldal kiválasztása
Basmati rizs

Basmati rizs

A Baszmati rizs egy nagyon finom, aromás hosszú szemű rizs. Mindhárom dosát egyensúlyozza.

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati  rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 2 tk. ghí (opcionális)

Elkészítés:

– Mossuk meg néhányszor a rizst, míg tiszta vizet nem tudunk leönteni róla.
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a rizst és a sót, majd vegyük a tűzhelyet takarékra és tegyük fedőt a fazékra.
– Lassú tűzön főzzük 15-20 percig, majd húzzuk le a tűzről és hagyjuk további 5-10 percig állni.
– Tegyük tálaló edénybe, adjuk hozzá a ghít és keverjük át.

Miért szeretni az Ájurvéda a baszmati rizst?

A tulajdonságainál fogva minden elfogyasztott étel növeli vagy csökkenti valamelyik dósát, és nehéz olyan ételt találni, amely mindhárom dósát egyensúlyozza, ezért olyan értékes a baszmati rízs (bár ha mértéktelenül fogyasztjuk, még ez is növeli a kaphát). Azon kívül, hogy mindhárom dósát egyensúlyozza, a baszmati rizs szattvikus és tiszta, ezért nem csak a test, hanem az elme egyensúlyát is támogatja.

A rizs fontos tulajdonsága, hogy nem csak tápláló, de könnyen emészthető is, tehát kisebb energia ráfordításával több tápanyaghoz jut a szervezetünk, mint ha tápláló, de nehezen emészthető ételeket fogyasztanánk (pl. húsok, tejtermékek).

A fehér rizsek közül a baszmati rizs glikémiás indexe a legalacsonyabb, ezért a diétázóknak is jó választás.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Árpa (Gersli)

Árpa (Gersli)

kép forrása: Health Total

Hozzávalók:

  • 1 csésze árpa
  • 2 csésze víz
  • 1 teáskanál friss gyömbér, aprítva
  • 1 teáskanál friss petrezselyem, darált
  • 2 teáskanál friss bazsalikom, aprítva
  • 2 evőkanál piros kaliforniai paprika aprítva
  • ½ teáskanál kurkuma
  • ½ teáskanál mustármag
  • ½ teáskanál görögszéna
  • ½ teáskanál római kömény
  • 1 evőkanál olívaolaj

Elkészítés:

  1.      Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a megmosott árpát és tegyük takarékra.
  2.      Fedjük le és főzzük 40 percig, vagy amíg a víz el nem fő.
  3.      Egy külön serpenyőben melegítsük fel az olívaolajat.
  4.      Szórjuk bele a mustármagot; amikor elkezd pattogni, adjuk hozzá köményt és a görögszénát és óvatosan pirítsuk körülbelül egy percig vigyázva, hogy meg ne égjen.
  5.      Ezután adjuk hozzá friss a gyömbért, kurkumát és paprikát.
  6.      3 perc után hozzáadjuk a főtt árpa. Főzzük néhány percig, és díszítsük petrezselyemmel és bazsalikommal.
  7.      Ízlés szerint sózzuk.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Banános, kókuszos rizs

Banános, kókuszos rizs

kép forrása: Babyment

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati rizs
  •  1 csésze víz
  •  1/4 csésze banán pépesítve
  • 1/8 csésze kókuszreszelék
  • 2 tk. ghí
  • 1/8 tk. só
  • 1 csipet fajéj
  • 1 csipet gyömbérpor
  • 1 tk. fekete mustármag

Elkészítés:
– Alaposan mossuk meg a rizst.
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a fahéjat és a gyömbért.
– Pattogtassuk ki a mustármagokat ghíben, adjuk hozzá a kókuszt és enyhén pirítsuk meg. Adjuk hozzá a banánt, a rizst és a forrásban lévő vizet.
– Tegyünk rá fedőt és takarék lángon pároljuk 15-20 percig, majd a tűzről levéve pihentessük 5-10 percig.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Biryani rizs

Biryani rizs

kép forrása: wikimedia.org
  • 1/2 csésze Baszmati rizs
  • 3/4 csésze víz
  • 1/2 csésze joghurt
  • 2 tk. ghí
  • 2 ek. kesu dió
  • 1 ek. áztatott mazsola
  • 1/2 tk. apróra vágott gyömbér
  • 1/2 tk. őrölt római kömény
  • 1/4 tk. fahéj
  • 1/8 tk. só

Elkészítés:
– Alaposan mossuk meg a rizs
– Tegyük fel a vizet melegedni
– Ghíben pirítsuk meg a fűszereket, a kesu diót és a mazsolát, adjuk hozzá a rizst és a joghurtot.
– Adjuk hozzá a forrásban lévő vizet, tegyünk rá fedőt és pároljuk 20 percig.
– Ha elkészült, hagyjuk állni 5-10 percig, mielőtt tálalóedénybe tennénk.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Édes rizs

Édes rizs

Kép forrása: turmerickitchen.blogspot.com
Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 1/2 csésze friss házisajt felkockázva
  • 1 tk. frissen őrölt koriander
  • 1/4 tk. frissen őrölt kardamom
  • 1/4 tk. édeskömény
  • 2 ek. mazsola
  • 2 ek. vaj

Elkészítés: – Mossuk meg néhányszor a rizst, míg tiszta vizet nem tudunk leönteni róla. – Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a rizst és a sót, majd tegyük takarékra és tegyük fedőt a fazékra. – Lassú tűzön pároljuk 15-20 percig, majd húzzuk le a tűzről és hagyjuk további 5-10 percig állni. – Közben pirítsuk meg a vajon a fűszereket és a felkockázott sajtot. – Tegyük tálaló edénybe a rizst, adjuk hozzá a sajtot és a mazsolát, és tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott koriander zölddel.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Fűszeres rizs

Fűszeres rizs

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 1 ek. ghí
  • 1/8 tk. kurkuma
  • 1/2 tk. fekete mustármag
  • 1/2 tk. római kömény
  • 1 kis paradicsom

Elkészítés:

– Mossuk meg néhányszor a rizst, míg tiszta vizet nem tudunk leönteni róla.
– Hámozzuk meg és aprítsuk fel apró kockákra a paradicsomot.
– Pattogtassuk ki a fekete mustármagot a ghíben, adjuk hozzá a római köményt és a paradicsomot, süssük egy percig.
– Adjuk hozzá a rizs, a vizet, a kurkumát és a sót.
– Forraljuk fel, vegyük a tűzhelyet takarékra és tegyük fedőt a fazékra.
– Lassú tűzön főzzük 15-20 percig

Tarkabab dhállal és spenótos házisajttal ajánljuk.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Kókuszos rizs

Kókuszos rizs


Kép forrása: www.kenwoodworld.com

Hozzávalók:

  • 1/4 csésze rizs
  • 1/2 csésze víz
  • 1/2 csésze kókusztej
  • 1/8 tk. só
  •  1/4 tk. kardamom mag
  • 1/8 tk. kókuszreszelék (cukrozatlan)

Elkészítés:

– Alaposan mossuk meg a rizst
– Forraljuk fel a vizet és a kókusztejet, adjuk hozzá a sót, a kardamom magokat és a rizst, tegyünk rá fedőt és pároljuk 15 percig, ez után adjuk hozzá a kókuszreszeléket. Pároljuk még további 5 percig.
– Ha elkészült, hagyjuk állni 5-10 percig.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Ünnepi rizs

Ünnepi rizs

Kép forrása: kichencorner.blogspot.com

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/4 csésze kockákra vágott házisajt
  • 2 ek. sárga mazsola
  • 1/4 csésze paprika (piros kaliforniai paprika)
  • 1/4 tk. koriander mag
  • 1/8 tk. só
  • 1-2 ek. feldarabolt mandula
  • 2 ek. korianderzöld

Elkészítés:

-Alaposan mossuk meg a rizst
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a rizst és a sót, lefedve, lassú tűzön pároljuk 15-20 percig, majd hagyjuk 5-10 percig állni.
– Pirítsuk meg a ghíben a házisajt kockákat és a mandulát arany színűre, adjuk hozzá a koriander magokat, a paprikát és a mazsolát.
– Szedjük a rizst tálaló edénybe, keverjük hozzá a pirított összetevőket.
– A felaprított koriander leveleket közvetlenül tálalás előtt szórjuk rá.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Sáfrányos rizs

Sáfrányos rizs

Kép forrása: noagendaentertainment.com

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 3 szál szétmorzsolt sáfrány

Elkészítés:

– Mossuk meg néhányszor a rizst, míg tiszta vizet nem tudunk leönteni róla.
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá sáfrányt, keverjük bele a rizst és a sót, majd vegyük a tűzhelyet takarékra és tegyük fedőt a fazékra.
– Lassú tűzön főzzük 15-20 percig, majd húzzuk le a tűzről és hagyjuk további 5-10 percig állni.
– Tegyük tálaló edénybe, adjunk hozzá 2-3 tk. ghít (opcionális) és keverjük át.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Spenótos rizs

Spenótos rizs

Kép forrása: lareinabuzz.blogspot.com

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 1/4 csésze spenót (főzve, apróra vágva)
  • 1 ek. ghí
  • 1/2 tk. édeskömény
  • 1/4 tk koriander mag
  • 2 csipet bors

Elkészítés:

– Alaposan mossuk meg a rizst
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a sót, és a rizst, tegyünk rá fedőt és pároljuk 15-20 percig.
– Ha elkészült, hagyjuk állni 5-10 percig.
-Pirítsuk meg ghíben a fűszereket, adjuk hozzá a főtt, apróra vágott spenótot, majd keverjük a rizshez.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Zöldséges rizs 1.

Zöldséges rizs 1.

kép forrása: The Spruce Eats

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/4 csésze zöldborsó
  • 1/4 csésze kaliforniai paprika
  • 1/4 csésze sárgarépa
  • 1/4 csésze kukorica
  • 1/8 tk. só
  • 1/4 tk. kurkuma
  • 1/3 tk. bors
  • 1 tk. szárazon pirított római kömény mag
  • 2 ek. napraforgómag olaj

Elkészítés:

– Alaposan mossuk meg a rizst
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a sót, és a rizst, tegyünk rá fedőt és pároljuk 15-20 percig.
– Ha elkészült, hagyjuk állni 5-10 percig.
-Pirítsuk meg ghíben a fűszereket és a zöldségeket, majd keverjük a rizshez.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Zöldséges rizs 2.

Zöldséges rizs 2.

kép forrása: StaySnatched

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 1 csipet kurkuma
  • 1/4 csésze krumpli
  • 1/4 csésze friss borsó vagy vajbab
  • 1/4 csésze karfiol
  • 1/4 csésze kaliforniai paprika
  • 2 ek. napraforgó olaj
  • 1/2 ek. gyömbér felaprítva
  • 1 ek. koriander levél

Elkészítés:

– Mossuk meg néhányszor a rizst, míg tiszta vizet nem tudunk leönteni róla.
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a rizst, a sót és a kurkumát, majd vegyük a tűzhelyet takarékra és tegyük fedőt a fazékra.
– Lassú tűzön pároljuk 15-20 percig, majd húzzuk le a tűzről és hagyjuk további 5-10 percig állni.
– Közben pároljuk vagy főzzük meg az apróra vágott krumplit és a karfiolt.
– Az olajon pirítsuk meg a gyömbért, aztán adjuk hozzá a paprikát.
– Tegyük tálaló edénybe, adjuk hozzá a zöldségeket, és tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott koriander zölddel.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Zöldséges rizs 3.

Zöldséges rizs 3.

kép forrása: writes4food

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 1/4 csésze kaliforniai paprika apróra vágva
  • 1/4 csésze petrezselyem gyökér apróra vágva
  • 1/4 csésze cukkini apróra vágva
  • 1/8 csésze mandula apróra vágva (opcionális)
  • 1 és 1/2 tk. Vata csurna vagy: 1/8 tk. bors, 1/4 tk. kurkuma, 1/4 tk. koriander, 1 csipet aszafoetida

Elkészítés:

– Alaposan mossuk meg előre a rizst és szárazon pirítsuk meg egy serpenyőben
– Közben forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a sót, és a rizst, tegyünk rá fedőt és pároljuk 15-20 percig.
– Ha elkészült, hagyjuk állni 5-10 percig.
-Pirítsuk meg ghíben a fűszereket és a zöldségeket, majd keverjük a rizshez.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Zöldséges rizs 4.

Zöldséges rizs 4.

kép forrása: Barefeet in the Kitchen

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/4 tk. só
  • 1/2 csésze zöldborsó
  • 1/2 csésze kaliforniai paprika felaprítva
  • 1/2 csésze cukkini
  • 1/2 csésze fehérrépa
  • 2 ek. ghí
  • 2 tk. pitta csurna vagy: 1/4 tk. kurkuma, 1/2 tk. édeskömény mag, 1/2 tk. őrölt koriander

Elkészítés:

– Alaposan mossuk meg a rizst
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a sót, a fűszereket és a rizst, tegyünk rá fedőt és pároljuk 15-20 percig.
– Ha elkészült, hagyjuk állni 5-10 percig.
-Pirítsuk meg ghíben a zöldségeket, majd keverjük a rizshez.

Melyik dosát egyensúlyozza?

Zöldséges rizs 5.

Zöldséges rizs 5.

kép forrása: slimmingeats.com

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze baszmati rizs
  • 1 csésze víz
  • 1/8 tk. só
  • 1/4 csésze krumpli
  • 1/4 csésze friss borsó vagy vajbab
  • 1/4 csésze karfiol
  • 1/4 csésze kaliforniai paprika
  • 2 ek. napraforgó olaj
  • 1 ek. koriander levél

Elkészítés:

– Mossuk meg néhányszor a rizst, míg tiszta vizet nem tudunk leönteni róla.
– Forraljuk fel a vizet, adjuk hozzá a rizst és a sót, majd vegyük a tűzhelyet takarékra és tegyük fedőt a fazékra.
– Lassú tűzön pároljuk 15-20 percig, majd húzzuk le a tűzről és hagyjuk további 5-10 percig állni.
– Közben pároljuk vagy főzzük meg az apróra vágott krumplit és a karfiolt.
– Az olajon pirítsuk meg a gyömbért, aztán adjuk hozzá a paprikát.
– Tegyük tálaló edénybe, adjuk hozzá a zöldségeket, és tálalás előtt szórjuk meg apróra vágott koriander zölddel.

Melyik dosát egyensúlyozza?